Gezemice, vagy más néven pásztortáska. Előbújtak úton útfélen, örömet okoznak a látványukkal. Egyrészt mert gyerekként én is, mint szerintem majdnem mindenki csörgőt készítettem belőle, kicsit lehántva a “táskáit”. Megfigyeltem, hogy a száradásnak induló egyedek zörögnek a legszuperebbül, de bája van a frissnek is.
Másrészt öröm látnom, mert érzékeny vagyok vizuálisan (egy képevő konkrétan), elnézelődök naphosszat apróságokon is, és ez a finom táncos növény a bóbitájával, kicsike szív alakú táskáival egyszerűen tökéletes látványt nyújt. A nevét is innen kapta, pásztortáska, úton, útfélen nőnek a kis táskák.
Márciustól novemberig tart virágzása, nyáron bőségesen szedhető. Természetes szúnyogriasztó, mivel a nedves környezetben viszkózus anyagot bocsát ki a magva, a rászálló, víz közelében élő rovarok hozzáragadnak és elpusztulnak. A szúnyog lárváival is ez történik, ezért alkalmas szúnyogirtásra. Egyfajta proto-húsevő növénynek is tekintik.
Virágos, leveles szárának felső részét szokás gyűjteni – leginkább áprilisban és májusban virágzik a pásztortáska. Fontos azonban, hogy lehetőleg ne piszkos helyeken szedjünk belőle, kerüljük az utak mentét! Ne keverjük össze a nagyon hasonló mezei tarsókával, aminek nincs tőrózsája, de feljebb minden nagyon hasonló (a becőkéje sem szív alakú annak).
Legismertebb vérzéscsillapító hatása. Tartalmaz flavonoidokat, vérzéscsillapító peptidet, kálium- és kalciumsókat valamint kolint és tiramint.
Orrvérzéskor célszerű teát készíteni a növényből, és belemártott tampont az orrlyukba helyezni, ezzel nagy eséllyel csökkentjük a vérzést.
Kiegészítő kezelésként alkalmazzák belső vérzés, tehát a méh, a gyomor, a bél vérzése esetén, de nyilván csak az orvosi ellátast követően. Túl erős menstruációs vérzés esetén napi két csésze pásztortáska-tea elfogyasztása ajánlott.
Használják magas és alacsony vérnyomás normalizálására. Mindkét esetben jó. Alkalmazhatjuk alkoholos tinktúraként: tíz-harminc cseppet téve csalánteába vagy vízbe. Én most fekete nadálytő krémemhez is cseppentem, hogy izomfájdalom csökkentő hatását erősítsem.
A pásztortáska levele, a gyökere és a magvai is ehetők. Nálunk kevésbé népszerűek a belőle készült étkek, de Kínában például úgynevezett hirtelensütött pásztortáska-levél is létezik, mint finom csemege. A becőkének jellegzetes dióíze van. Fűyzervajban is nagyon finom.
Itthon ha gazdagabb termőföldet talál, vastagabb lesz tőrózsája, amit salátákba tehetünk (szikesebb talajban szinte alig van tőrózsája). Minden része ehető. túrós, tojásos ételhez is tehető. Csípősebb egyedeknél nyilván kevesebbet illetve igény szerint használjuk.
Hazánkban gyógyteaként használatos.
A tea elkészítési módja a többi gyógynövényteához hasonló, a pásztortáska szárítva van apróra vágva, ebből 2 teáskanálnyit érdemes leforrázni 2 deci vízzel, majd állni hagyni nagyjából negyed óráig. Leszűrés után fogyasztható.
Erős menstruációs vérzés esetén 8-10 nappal a havi vérzés kezdete előtt napi két csészével indítsuk el a teakúrát.
Klimaxban járó nőknek is érdemes fogyasztani egy hónapon át, majd három hét kihagyással folytatni. Vérző aranyér esetén ajánlatos ülőfürdőt venni.
Érdemes naponta kétszer-háromszor inni belőle, egy-egy csészével, lassan és édesítés nélkül. Zöldsalátába is keverhetjük a növény fiatal, friss hajtásait.
Füves emberek a pásztortáskateát javasolják izomsorvadásban vagy Parkinson-kórban szenvedő betegeknek is. Ebből a gyógynövényből ülőfürdőt is készíthetünk. Áztasson be 5 liter vízbe 250 gramm gyógynövényt, másnap melegítse fel, de csak annyira, hogy kellemes meleg legyen. Az ülőfürdőt vérző aranyérre ajánlják. Azonban ha ilyen problémája van, mindenképpen kérdezze meg kezelőorvosa véleményét, és mielőtt elkezdi önmagát kezelni, panaszát először orvosával beszélje meg.
Akinek nem javasolt, a terhes és szoptatós mamák.
A pásztortáska valóban el is állítja a vérzéseket, senki sem tudja pontosan, hogyan. Meglehet, erősíti a véredények falait. Vagy gyorsítja a véralvadást. A belső véralvadás azonban szívrohamhoz infarktushoz, vagy embóliához vezethet. Ezért ilyen betegségekben szenvedők vagy azokon átesettek a pásztortáskát ne alkalmazzák!
Egyik kedvencem, az Erdőkóstoló egyik áprilisi receptjét mutatom a pásztortáskával, illetve szemezgetek a nagyvilágból, kinyomozva a kínai receptet is. Okozzon nektek is olyan sok örömet, mint nekem:
http://erdokostolo.blogspot.com/2013/04/aprilisi-erdokostolo-tal-vadzoldekkel.html
shepherd’s purse & wild chive pancake
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: